Összehasonlító mikroelemzésünkben Magyarország és az Egyesült Államok vezetőinek két, időben közel eső beszédét vizsgálva mutatunk rá retorikájuk és ez által szóbeli hatásgyakorlási erejük különbségeire és hasonlóságaira. Ez az elemzésünk nem átfogó, hanem kiemel egy-egy olyan markáns pontot a két beszédből, ami alapján a kétféle szónoki teljesítmény összehasonlítható a verbális, vokális és nonverbális kommunikáció szempontjából.
Donald Trump 2019. február 5-én megtartott, State of the Union (SOTU) beszéde egy sajátos elnöki beszédműfaj, amit 1790-ben George Washington kezdett meg és az Egyesült Államok alkotmányának II. cikk 3. paragrafusának tesz eleget vele. Számos hagyomány és rítus befolyásolja ezt a beszédműfajt (pl. az elnök belépésekor 0:01-től). Retorikai szempontból éppen az a különlegessége, ami a beszédműfaj nevébe is belefoglalt, mindenkori politikai jelentőségét is megadja: a közvetítés helyszínén a Kongresszus mindkét háza (a törvényhozó hatalom képviselői) és a legfőbb bírák (a bírói hatalom képviselői), illetve a hadsereg és saját vendégeinek együttes jelenlétében tartja beszédét a mindenkori elnök (a végrehajtó hatalom képviselője). Tehát jelen vannak a megválasztott elnök párttársai és ellenzéke is, a teljes nemzetet képviselve. Az elnök alkotmányos feladatának akkor tesz eleget, ha a kongresszusi hallgatóságát tájékoztatja az Egyesült Államok aktuális politikai és gazdasági helyzetéről, illetve olyan irányokra is javaslatot tesz, amiket, az elnök szándéka szerint, a képviselőház és a szenátus a következő évben szem előtt kellene tartson. Retorikai értelemben tehát egyszerre a múlt értelmező bemutatását, a jövő irányában pedig mozgosító erejű hatást kell elérnie. Az elemzés során a fenti videóra fogunk hivatkozni.
Orbán Viktor évértékelő beszéde tulajdonképpen nagyon hasonló retorikai célokat tűz maga elé a kezdetek óta. Az idei beszéd 2019. február 10-én, tehát öt nappal Donald Trump beszédét követően hangzott el Budapesten. Az idei évértékelőről már előre lehetett tudni, hogy politikai értelemben fontos, új intézkedések bejelentésére fog szolgálni, amiket a beszéde utolsó szakaszában, pontokba szedve, felsorolásszerűen tett meg a miniszterelnök (36:52-től). A kizárólag a miniszterelnök párttársaiból és szimpatizánsaiból álló hallgatóság az amerikai beszédhelyzettől radikálisan különbözik, jóllehet, a jelen nem lévő ellenzéki politikusok verbálisan ebben a beszédben is többször megjelentek. Az elemzés során a fenti videóra fogunk hivatkozni.
Egyezik vagy hasonlít
A két beszéd céljainak hasonlóságából természetesen következik, hogy egyes panelek és stukturális elemek, vagy például a tapscsapda használata hasonlít mindkét esetben. Egyetlen mondat erejéig, a két beszéd tulajdonképpen tükörfordítása egymásnak. Az amerikai beszédben ez a mondat hangzott el: „Victory is not winning for our party, victory is winning for our country.” (DT 6:39-től) A magyar beszédben pedig ezt a mondatpárt hallhattuk: „Nekünk nem az jelenti a győzelmet, ha a pártunk nyer. Nekünk az jelenti a győzelmet, ha az országunk nyer.” (OV 8:39) Bár a két mondat belpolitikai jelentése nyilvánvalóan különböző, mégis, az amerikai szónok beszédhangsúlya ugyanúgy a mondata végénél, az „our country” szavakra esett, mint magyar kollégájánál, aki a hallgatósága és szónoki pozíciója miatt is dönthetett úgy, hogy eleve két tőmondatra tagolja ezt a gondolatot, hogy a másodiknak még könnyebben adhasson nyomatékot.
Ha összevetjük a mimikájukat, Trump első mondatrészekor ugyanazt a boltíves szemöldök mozgást figyelhetjük meg (pl. DT 6:42), mint Orbán első mondatának elhangzásokor (pl. OV 8:40). De a tekintetük a hallgatóságuk összetétele miatt eltérően pásztázott. Donald Trump a tőle balra ülő párttársai, a republikánusok felé címzi a mondat nagy részét, tekintetét mindössze a másodperc tört részéig (DT 6:42 első fele) jobbra villanó pillantással, majd a legvégén, a nyomatékosított „our country” (DT 6:47) kifejezésnél szegezte, hegyes szemöldök mozgással kísérve, politikai ellenfelei, a demokraták irányába, akikkel az elmúlt hónapokban a migrációval szembeni, határvédelmi kérdésekben kiélezett csatákat folytattak. Orbán Viktornak nem kell a hallgatóságában szembenéznie a kritikus ellenfeleivel, ezért a tematikailag több helyen Trumpéval egybecsengő beszédében az első mondatot általános bölcsességet vagy anekdotát mesélő törzs- és fejtartás mellett, enyhén mosolyra nyíló szájjal mondta el (OV 8:39–40), a második mondatnál pedig fokozatosan, egyre mélyebben meghajtott fejjel (OV 8:48), kimondatlanul is, mintegy „az ország érdekét szolgáló, alázatos vezetőként beszélek” szónoki pozíciót választva szólt hallgatóságához. Mindkét esetben a beszédtempó lelassítása, a párhuzamos alakzat használat és az aforizma-szerű verbális összefoglaló, tökéletes tapscsapdaként nyerte el az amerikai és magyar hallgatóság tetszését.
Bár biztosan nem állíthatjuk, hogy Orbán Viktor és kommunikációs csapata egy az egyben az öt nappal korábban elhangzott, amerikai elnöki beszédből kölcsönözte ezeket a mondatokat, ezt a lehetőséget felerősíti az, hogy az ilyen magmondatok, ha valóban egy szónok saját gondolatai, nem olyan pontokon kényszerül a papírba tekinteni, mint ahol Orbán Viktor (OV 8:40 és 8:48), hanem az értelmileg tagolható mondatrészek határán. A szándéktól függetlenül, a két gondolat az időben közeli, két vezetői beszéd között erős verbális kapcsolatot teremt.
Különbözik
Érintettük már, hogy az egyik jelentős különbség, retorikai szempontból egyértelműen az amerikai elnök javára írhatóan az, hogy Donald Trump teleprompterről mondja el beszédét, szemben Orbán Viktorral, aki nagyon hosszú ideje, jelentős beszédet csak felolvasva mond már. Tény, hogy a magyar szónok nyelvileg kimunkáltabb, összehasonlíthatatlanul igényesebb szöveget mondott el, mint amerikai kollégája. Utóbbi azonban hosszabban beszélt, rengeteg példával, történetmondással, névvel és adattal (pl. 35:46-tól), aminek a sikeres előhívása a memoriából még akkor sem alapszintű feladat egy ilyen összetett beszédhelyzetben, ha kétosztatú olvasógép segítségével dolgozik a szónok.
Orbán Viktor légzéstechnikája, ami a hangadása alapját képezi, általában véve is jobb, mint Donald Trumpé. De különösen igaz ez akkor, amikor az amerikai szónok beszédének az elején, azt a visszatérő, mikrofonba fújtatást, amit 4:05-től 6:30-ig folyamatosan, de kiemelten például 4:45-nél vagy 5:02-nél hallhattunk. Két és fél percen keresztül úgy beszélt a szónok, hogy nem beszéd-, hanem élettani légzést használt. Ezzel nemcsak a beszéde ritmusát törte meg, hanem a felszólalása kezdetén egy olyan mesterkélten patetikus pózt vett fel, amiről a közelmúlt magyar politikai beszédkultúráját követőknek, Gyurcsány Ferenc jellegzetes fújtatása juthat eszébe. Orbán Vitkor ilyen vokális hibát nem vétett és szerencsére Donald Trump is felhagyott ezzel a beszéd további szakaszában.
A két vezető retorikájának összehasonlítását, ha ezeknél a mikroelemzésekre építve, tágasabban kívánjuk elvégezni, arra a következtetésre juthatunk, hogy elsősorban verbalitás szintjén, méghozzá üzeneteik tematikájában egyeznek, ritkábban akár stilisztikailag is összeérintve önkifejezésük módját, vokalitásuk és nonverbalitásuk azoban több különbséget mutat, mint egyezést. Közönségük reakciója érzelmileg erősen involvált, amit többek között vezetői döntéseik kommunikációja is megalapoz.
Ha Ön is szeretne ehhez hasonlóan retorikai elemzést kapni a saját kommunikációjáról, kínálatunkon belül kattintson ide.
Szónok Születik 